Menü Bezárás

Informatika szakkör

 

Szakmai beszámoló

 

Program neve:                                                  Informatika szakkör
Helyszín: Fekete Borbála Általános Iskola Irinyi Károly Általános Iskolája4124 Esztár, Petőfi u. 4/b
Időpont: 2015. 06. 08., 09., 10., 11.
A foglalkozás időtartama: 1 óra időtartam/alkalom 
Megvalósító pedagógus neve: Czár Krisztián

A szakkörben 10 alsós és 10 felsős diák vesz részt. Az alsósok még nem találkoztak testközelben Lego robotokkal, így ők már izgatottan várták az első foglalkozást. A felsősök már ismerték az eszközöket, hiszen a felsőben már régóta folyik robotika oktatás, szakköri formában, de részükről is nagy volt az érdeklődés. Az első alkalom beszélgetéssel és robotikával kapcsolatos videók megtekintésével telt el. a kisebbek kérdezhettek tőlünk és a felsős diákoktól. Jó volt látni, hogy mennyire érdekli őket a téma és milyen ügyesen válaszoltak a nagyobb diákok a furábbnál furább kérdésekre. Megbeszéltük a továbbiakban a program keretein belül mivel fogunk foglalkozni.

A második alkalmon a hajdúböszörményi robot olimpián készült felvételeket néztük meg először. Ezen a versenyen már két alkalommal is vettek részt iskolánkból tanulók. Mindkét alkalommal jó helyezést értek el, több első hely is született a különböző kategóriákban. Éppen ezért láthatóan felvillanyozta a gyerekeket mikor, mondtuk, hogy ők is hasonló robotokat fognak építeni, mint a győztes csapatok. Az olimpián 5 kategória van: súlyhúzás, célbadobás, akadályfutás, síkfutás és szumó. Ezek közül a célbadobásnak és a szumónak vannak különleges szabályai, a többi könnyen megjegyezhető. Ezért leginkább ennek a kettőnek a bemutatására, elolvasására szántunk több időt.

A tesztpályák megépítése volt a feladat a harmadik foglalkozáson. A foglalkozás elején beosztottuk, ki, melyik pályán fog dolgozni. Az elkészítéshez szükség volt kartonpapírra, ollókra, ragasztóra (technokol, fekete szigetelő szalag és cellux) és színező eszközökre (filctoll, tempera). A legnehezebb elkészíteni a célbadobásnál használt pályát, ezért oda 10 tanulót is osztottunk. A pálya koncentrikus körökből áll, melyeket különböző színűre kellett festeni. Az egészet pedig egy 1,5 méter hosszú kartonra ragasztani. A súlyhúzás pályája a legegyszerűbb, itt a gyerekek egymástól 30 cm-re ragasztottak párhuzamosan szigetelő szalagokat. A síkfutás pályához egy ellipszis alakú vonalat kellett készíteni, melyet több karton egymás mellé helyezésével valósítottak meg a szakkörösök.

A negyedik alkalmon csapatokra osztottuk a szakkörösöket, úgy, hogy minden csapatba kerüljön felsős és alsós diák is, vegyesen. A megismert verseny szabályokat figyelembe véve kapták meg a következő feladatot. Tervezzenek robotot az általuk választott kategóriá(k)ra. Lehetőségük volt az összes kategóriát is választani, ez az összetett, minden csapat ezt választotta. Így olyan robotot kellett tervezniük, amely minden kategóriában megállta a helyét. A tervek elkészülte után a szükséges alkatrészek összeírása következett. Ehhez a felsős diákok ismeretei és a készletekben található alkatrészlista volt a két legfontosabb alkotótelem. Minden csapat csak a maximálisan egy készleten belül megtalálható eszközöket használhatta fel (pl. 1 db NXT tégla, 3 db szervomotor, 1 db light szenzor… stb).

 

Program neve:                                                  Informatika szakkör
Helyszín: Fekete Borbála Általános Iskola Irinyi Károly Általános Iskolája4124 Esztár, Petőfi u. 4/b
Időpont: 2015. 09. 08., 09., 10., 11., 14., 15.
A foglalkozás időtartama: 1 óra időtartam/alkalom 
Megvalósító pedagógus neve: Czár Krisztián

 

Az ötödik alkalmat már nagyon várták a gyerekek. Nem csoda, hiszen két hónap telt el a legutóbbi foglalkozás óta. Nagy buzgósággal vetették bele magukat a robot építésbe. Az előzetesen elkészített tervek alapján a robot vázszerkezetével kezdtük. Az alkatrészek ismerete még nem tökéletes, sőt igencsak hiányos, ezért lassan haladt az építés, de annál hangulatosabban. Minden gyerek szemmel láthatóan nagyon élvezte az építés, alkatrész keresgélés minden mozzanatát. Három csapatnak sikerült a kitűzött célt elérni, a többinek azonban a következő alkalomra is maradt még az alap építésből.

A hatodik napon a szervomotorok és a szenzorok beépítése volt a feladat. A motorok beillesztésénél figyelembe kellett venni az abroncsok és a gumi méretét a megfelelő magasság eléréséhez. Ha nem megfelelően választották meg a csapatok a motorok helyét, akkor előfordulhat, hogy nem megfelelően fog mozogni a robot. Ezt azonban minden csapatnak sikerült jól teljesíteni. A szenzoroknál ugyanez volt a téma. Fontos a helyes pozíció és a szög a különböző szenzorok beépítésénél. Ezt követően történhetett meg a kábelek csatlakoztatása.

Hetedik alkalommal megismerkedhettek a gyerekek a programozás csodálatos világával. Az NXT G nevű programban a tanulók könnyen és gyorsan tudják a robotokat programozni. Már amennyiben ismerik az alapvető funkcióit és alkotóelemeit a programnak. Ezért, folyamatábrák segítségével próbáltuk meg a diákokat programozói tudáshoz juttatni. Az alap parancsokat nagyjából mindenkinek sikerült elsajátítani.

Következő alkalommal a programok tesztelése és továbbfejlesztése volt a feladat. Itt már a robotok önálló életre keltek az NXT G nyelven íródott rutinoknak köszönhetően. Persze volt olyan automata, amely nem az elvártnak megfelelően mozgott vagy hajtotta végre a feladatot, de a végére mindenki elégedetten fejezte be a nyolcadik foglalkozást.

Lassan a végére értünk a szakkörnek, így mérhetetlen izgalommal várták a gyerekek a végső megmérettetést. Már nagyjából körvonalazódott számukra, hogy melyik csapat robotjának van esélye legyőzni célbadobásban, súlyhúzásban és akadályfutásban a többi gépezetet. Ettől függetlenül töretlen lelkesedéssel próbálták meg a program csinosítgatásával a legtöbbet kihozni a robotból. Végül a feladatra készen helyezték a kis masinákat a töltőre, hogy a két nap múlva esedékes versenyen legyen szufla legalább másfél órát folyamatosan mozogni a pályákon.

Sajnos elérkezett az utolsó alkalom. Bár már nagyon várták az eseményt a verseny miatt, azért érezhető az az elkeseredettség, amely a szakkör végét hivatott jellemezni. Elkezdődött a verseny. Először a súlyhúzás tette próbára  a gépek erejét. Egymásnak feszülve próbálták legyőzni a másikat. Majd az akadályfutásban mutathatták meg tudásukat a robotok. Végül a célbadobás volt terítéken. Nagyon ügyesen dobálták a kis golyókat a robotok a távolabbnál távolabbi távolságokba. Ezután eredményhirdetés következett ahol minden csapat dicséretben részesült.

Hozzászólás